Kicsit vicces, hogy ez a blogos kihívás pont a kaja témával veszi kezdetét. Gondolkodtam rajta sokat, mikor a blog “feltámasztását” tervezgettem, hogy valami trükkös módon ráveszem apukámat valami együttműködésre, aminek a központjában a főzés áll. Nem, nem akarok konkrétan főzős blogot, csak történetesen édesapa szakács. És bár jó ideje nem a szakmájában dolgozik, csak itthoni keretek között próbál kibontakozni (nyilván mi ezt hagyjuk is neki), néha borzasztóan sajnálom, hogy más nem csodálhatja a tehetségét. Mert bizony az azért akad neki…
Emlékszem, mikor versenyekre járt és díjakat nyert. Emlékszem, mikor az egyik helyi tévécsatornán számtalanszor főzött együtt hírességekkel, vagy csak úgy magában. (Ennek most már csak ennyi nyomát találtam: link. Az adás legvégén 1:10:40 körül van főzőcskézés.) Emlékszem, mikor a mestervizsgájára készült, és emlékszem, mikor meg is kapta a mesterlevelét. Emlékszem, mikor konyhafőnök-helyettesként az étterem heti menüjét tervezte. Ó, és hányszor ugrottunk be hozzá a munkahelyére és mennyire élveztük, mikor a főnöke azt mondta, hogy oké, akkor válasszunk valamit, mit szeretnénk enni. 😀 De szép idők is voltak azok… A mai napig sem tudom, miért döntött úgy, hogy abbahagyja… nem is firtattam soha.
Így most már általában csak én vagyok az, aki fejtörést okoz neki, mikor összegyűlünk és közösen főzőcskézünk (nálunk így telnek az ünnepek most már pár éve – főzünk, eszünk, iszunk, beszélgetünk), mivel gyerekkorom óta borzasztó válogatós vagyok… bár a korábbiakhoz képest lényegesen jobb a helyzet (hé, most már azért hajlandó vagyok legalább kóstolni! Volt olyan idő is, mikor ránézésre mondtam azt az iskolai menzán, hogy inkább éhenhalok, de én azt meg nem eszem…), még mindig nehéz kitalálni, hogy lehet variálni a megálmodott receptet, hogy az mindenkinek nekem is jó legyen. Mostanra azért már rájött ő is, hogy akárhogy próbálkozik, gombás kaját esélytelen, hogy én jóízűen elfogyasszak – habár van az a bormennyiség, ami után fogadásból megegyek belőle egy kis darabot (true story). 😀
És hogy ne csak a szám járjon, tessék némi (vizuális) ízelítő az elmúlt két karácsonyi menüből:
Kicsit ciki ezek után bevallani, hogy mióta egyedül élek borzasztó ritkán főzök magamra. Tudok is (állítólag), meg szeretek is főzni – valami azért ragadt rám a koszon kívül az évek alatt -, de nem érzek rá túl sok motivációt, hogy konyhatündérkedjek. Ha főzök is, inkább csak ilyen egyszerűen és gyorsan összedobható kajákat – tészta, főzelék, stb. – szoktam, semmi extrát, ezért a hűtőm sincs roskadásig pakolva (vaj, felvágott és sajt, ami mindig van itthon). De legtöbbször eluralkodik rajtam a lustaság, és ilyenkor valamelyik menzaszerű, heti menüt kínáló étterem felhozatalából választok valamit, ami tudom, hogy nem feltétlenül költséghatékony, de hé, hát mi másra költhetném a szép kártyáról a pénzemet a jelenlegi helyzetben? 🙂
A kihívásban résztvevők bejegyzéseit a kék gombra kattintva érheted el: