A bejegyzést csak jóváhagyott regisztrációval rendelkező, bejelentkezett felhasználók olvashatják.
Hétvégén kiültem az ablakba kicsit bámulni az eget, hátha látok néhány hullócsillagot… eszembe jutottak azok az idők, mikor még mindketten otthon laktunk tesómmal és együtt fogtuk magunkat, bekuckóztunk a “teraszra”, plédekkel meg párnákkal és egészen hajnalig bámultuk az eget. Egész más volt, mint most a város fényeitől tompa ég…
Néha szeretnék visszamenni az időben, hogy ezeket a pillanatokat újból átélhessem. Furcsa, hogy csak később válnak igazán fontossá ezek az élmények. 🙂
Napok óta azon vagyok, hogy valami humoros formába tudjam önteni ezt az élménybeszámolót az angliai kiruccanásról… mert ezen már én is csak röhögni tudok. Ismeritek azt a mondást, hogy ami elromolhat, az el is fog romlani, ugye? Na, hát pontosan így jártam. 😀
Az egész ugye úgy kezdődött, hogy a terv szerint fogom magam, kiutazok repülővel, hazafelé meg autózunk egy nagyot. Bukta. Gond volt a kocsival, így ezt nem tudtuk mégsem bevállalni. Ebből következett a következő gond: el kell jutnom a repülőtérről tesómékhoz. Transzfer az egyik közeli városba: nem jó, az egyik járat túl korai, a másikkal hajnalban érek oda. Oké, akkor megyek vonattal. Úgysem parázok eléggé attól, hogy full egyedül kell repülőre ülnöm, még keresztül is robogok majd fél Anglián. Kalandot akartam? Hát tessék. 😀
